ars poetica

Pincészetem megalapításakor eltökéltem, hogy a Mestereim tanításait és a saját, helyenként extrém elhatározásaimat tökéletesítem és alkotok valami egyedit, izgalmasat. Mindezt pedig egy olyan borvidéken, ahol eddig hasonló nem volt. „Biztosra mentem”, így húztam 19-re még egy lapot és választottam két olyan szőlőfajtát (Cserszegi, Zweigelt), melyekből nem volt szokás prémium borokat készíteni. A piramis legtetejére tenni pedig végképp nem! Mindezt pedig azzal fejeltem meg, hogy a saját termelésű szőlőt organikusan, azaz bio módon termelem meg. S az ebből készült bor adalékanyagtól mentes, alacsony kénszinttel rendelkező természetes bor.
Tudom, nem egyszerű, de innen szép nyerni!

bio | fehér | bükk

A borainkat organikus, bio szőlőből készítjük, melyekhez semmilyen hozzáadott anyagot sem használunk, nem derítünk, nem szűrünk.

LOU LEE. Persze hogy Cserszegi! A már megszokott stílusban csak most natur felfogásban. Citrusos, krémes, derítettlen, szűretlen.

Flor alatt hordóban erjesztett és érlelt natur Cserszegi, mely olyan arcát mutatja melyhez fogható még nem volt! Egyszer mindenképpen meg kell kóstolni!

Sándorné mondhatni egyidős a pincészettel, s noná hogy egy Chardonnay-t rejt. Natur iskolázásban azonban csak most elérhető!

Ahogy a neve is utal rá, nem egy egyszerű eset. 4 különböző erjesztés és érlelés szummája ez a bor. Igen megosztó. Csak haladóknak!

2015 óta készítünk héjon erjesztett fehér bort, azaz ANNA LUCA-t. Ez a Cserszegi bor mindig egy szuper érett alapanyagból készül, természetesen.

Az első natur fehér házasításunk. Üde, savakra építő bor, melyben a Chardonnay az alapot, míg a Cserszegi díszítő elemet adja.  

Sándor Zsolt és Barátai


mini bükki fesztivál


évente 3 alkalommal

péntek este 5-től éjfélig

Sándor Zsolt és Barátai - mini bükki fesztivál

A fesztivál küldetése a helyi értékek megmutatása a kézműves bor és gasztro kultúra terjesztése laza, kötetlen szórakozás keretében.

HÍREK

A LOU LEE és a MEDEA a debreceni IKONban!

A két michelin csillagos Onyxban a Zweigeltünk!

Nem az első alkalom, hogy az Onyxban megtalálható a borunk, de mióta az ország első két michelin csillagos étterme lett azóta az új Zweigelt 2015-ös borunk is megjelent az étterem menüjében! 
Reméljük, hamarosan meg is kóstolhatjuk! 🙂

sanfranSZIKSZÓ 2017

Pénteken a Mini Bükkin nem volt lehetőség megfelelően tálalni Nektek, de ez az első borom erről a településről. Mi más nevet adhattam volna mint a közszájon forgó becenevét. Egyébként megjegyezném, hogy mikor Michael Duglas kóstolta a bort kifejezetten ragaszkodott a cimkén való megjelenéshez
Nehezen tudtuk meggyőzni, hogy Nektek is hagyjon a tételből! De sikerült! SZERESSÉTEK!

Arany kaviárban a 2015-ös Zweigeltünk

Tüű Péter sommelier „Sándor Zsolt 2015-ös Zweigeltje a párja Tradicionális Menünk főételének, az őzpirognak (őzgerinc vajas tésztában, sült feketegyökér, éééés … vadcsont-jus!
Fanyar áfonyás, erdei gyümölcsös jegyeivel, „sándorzsoltos” lendületével más húsos fogásainkhoz is szívesen bepárosítom .. mint pl. ahhoz a borjúhoz, amit a képen Lackó chef készít.”

Közösség

Név és cím

Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet

3530 Miskolc Kis-Avas Arnóti sor 115.

info@sandorzsolt.com

+36 70 365 9671