ars poetica
Pincészetem megalapításakor eltökéltem, hogy a Mestereim tanításait és a saját, helyenként extrém elhatározásaimat tökéletesítem és alkotok valami egyedit, izgalmasat. Mindezt pedig egy olyan borvidéken, ahol eddig hasonló nem volt. „Biztosra mentem”, így húztam 19-re még egy lapot és választottam két olyan szőlőfajtát (Cserszegi, Zweigelt), melyekből nem volt szokás prémium borokat készíteni. A piramis legtetejére tenni pedig végképp nem! Mindezt pedig azzal fejeltem meg, hogy a saját termelésű szőlőt organikusan, azaz bio módon termelem meg. S az ebből készült bor adalékanyagtól mentes, alacsony kénszinttel rendelkező természetes bor.
Tudom, nem egyszerű, de innen szép nyerni!
natur | fehér | bükk
Natur borainkat organikus, bio szőlőből készítjük, melyekhez semmilyen hozzáadott anyagot sem használunk, nem derítünk, nem szűrünk és nem is kénezünk!

LOU LEE. Persze hogy Cserszegi! A már megszokott stílusban csak most natur felfogásban. Citrusos, krémes, derítettlen, szűretlen, kén nélküli!

Flor alatt hordóban erjesztett és érlelt natur Cserszegi, mely olyan arcát mutatja melyhez fogható még nem volt! Egyszer mindenképpen meg kell kóstolni!

Sándorné mondhatni egyidős a pincészettel, s noná hogy Chardonnay-t rejt. Natur iskolázásban azonban csak most elérhető. Sajnos sokára lesz ismét….

Ahogy a neve is utal rá, nem egy egyszerű eset. 4 különböző erjesztés és érlelés szummája ez a bor. Igen megosztó. Csak haladóknak!

Az első natur fehér házasításunk. Üde, savakra építő bor, melyben a Chardonnay az alapot, míg a Cserszegi díszítő elemet adja.
natur | vörös | bükk
Natur vörös borainkat organikus, bio szőlőből készítjük, melyekhez semmilyen hozzáadott anyagot sem használunk, nem derítünk, nem szűrünk és nem is kénezünk!
ZWEIGELT 2020

Saját organikus szőlő, spontán erjesztés, majd 15 hónapos új hordós érlelés. Pazar illat és ízvilág. Nem tolakodó! Natur bor, derítés, szűrés, kénezés nélkül palackozva.
ROSE 2021




Saját termelésű, organikus szőlőből, spontán hordóban erjesztett és érlelt Zweigelt Rose, melyet derítés, szűrés, kénezés nélkül palackoztuk.
ZWEIGELT 2021



Az első olyan Zweigeltünk, mely egy részét egész fürtösen erjesztettünk majd 5hl-es hordóban 14 hónapig érleltük, melytől egy kicsit más karaktert kapott!
natur | pet-nat | bükk
Natur Pet-Nat Bükk. Organikus, bio szőlőből készítjük, melyekhez semmilyen hozzáadott anyagot sem használunk, nem derítünk, nem szűrünk és nem is kénezünk!
PET-NAT Rose 2022




Az első Rose Pet-Nat-unk, mely bio szőlőből készült. Spontán hordóban és tartályban erjesztettük. Egy igazi gyömölcsbomba, meggy, cseresznye és finom apró buborékok jellemzik.
pet-nat Cserszegi 2022


Az első Cserszegi Pet-Nat, mely organikus, bio szőlőből, spontán erjesztéssel készült. 11gr. maradékcukorral derítés, szűrés és kénezés nélkül lett palackozva.
Pet-Nat Medina 2021




Az első olyan Zweigeltünk, mely egy részét egész fürtösen erjesztettünk majd 5hl-es hordóban 14 hónapig érleltük, melytől egy kicsit más karaktert kapott!
organic | bio | bükk
Saját, organikus, bio szőlő, derített, szűrt, alacsony kénszinttel palackozott borok a Bükkből.
Miskolci Bor Cserszegi 2021



Miskolci Bor. Miskolci területről, miskolci pincében, miskolci borásztól. Organikus Medinából, spontán hordóban erjesztett és érlelt bor mely semmilyen adalékanyagot sem tartalmaz.
Miskolci Bor Medina Siller 2021



Miskolci Bor. Miskolci területről, miskolci pincében, miskolci borásztól. Organikus Medinából, spontán hordóban erjesztett és érlelt bor mely semmilyen adalékanyagot sem tartalmaz.
Sándor Zsolt és Barátai
mini bükki fesztivál
évente 3 alkalommal
péntek este 5-től éjfélig
Sándor Zsolt és Barátai - mini bükki fesztivál
A fesztivál küldetése a helyi értékek megmutatása a kézműves bor és gasztro kultúra terjesztése laza, kötetlen szórakozás keretében.
HÍREK
A két michelin csillagos Onyxban a Zweigeltünk!
Nem az első alkalom, hogy az Onyxban megtalálható a borunk, de mióta az ország első két michelin csillagos étterme lett azóta az új Zweigelt 2015-ös borunk is megjelent az étterem menüjében!
Reméljük, hamarosan meg is kóstolhatjuk! 🙂
sanfranSZIKSZÓ 2017
Nehezen tudtuk meggyőzni, hogy Nektek is hagyjon a tételből! De sikerült! SZERESSÉTEK!
Arany kaviárban a 2015-ös Zweigeltünk
Fanyar áfonyás, erdei gyümölcsös jegyeivel, „sándorzsoltos” lendületével más húsos fogásainkhoz is szívesen bepárosítom .. mint pl. ahhoz a borjúhoz, amit a képen Lackó chef készít.”
Közösség
Név és cím
Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet
3530 Miskolc Kis-Avas Arnóti sor 115.