Sándor Zsolt és Barátai – mini bükki borfesztivál 2021
2021-ben semmit sem változott a mini bükki, továbbra is a célunk, hogy a népszerűsítsük a természetes borokat és a helyi gasztrokultúrát Miskolcon. Most a dörgicsei Aranysörte borászat látogat el hozzánk, akik ugyan még csak most bontogatják szárnyaikat, azonban a szőlészeti vonalon már évek óta igen komoly munkát végeznek, telepítenek, régi, elfeledett szőlőfajtákat karolnak fel!
A gasztro fronton is történt egy kis változás, ugyanis tavaly óta új szereplővel bővült a miskolci streetfood felhozatal, ők pedig a DZ Burgers!

A mini bükki fesztiválokon kiemelten fontos a bükki borok, mint helyi borok, illetőleg azon kis borászatok megismertetése, akik elkötelezettek. A vendégborászatokon keresztül. Alapvető küldetésünk hogy a miskolci fogyasztók a helyi gasztronómiai kincseit megismerjék, megszeressék, azok rendszeres fogyasztása révén hozzájáruljanak a helyi gazdaságok, vállalkozások végsősoron Miskolc és a régió gazdaságának fejlődéséhez.  Emellett szeretnénk ráirányítani a figyelmet az Avasi pincesorban rejlő kiaknázatlan lehetőségekre. A Mini Bükki Borfesztivál 2017-ben 3 sikeres rendezvényt zárt, alkalmanként 250-300 vendéggel, hiánypótlónak bizonyulva a miskolci középosztály igényes szórakoztatása terén.