Egyszer volt hol nem volt a Tiszán innen és a Dunán is innen egy bükki borász, kinek Miskolc városában volt pincészete az Avason. Egyszer a város úgy gondolta rehabilitálja az egykor szebb napokat látott, mára elhíresült Avas „hegyet”, ahol az önkormányzatnak volt jelentős területe. Mondá a főépítész, legyen hotel! Hősünk szeme megcsillant, legyen Borhotel! Hazafelé menet a konzultációról feleségével és 5 gyermekével beszélgetett arról, hogy valaha mily nemes hely volt AZ AVAS – „lánykori” nevén Szent György hegy –, hogy szőlővel volt beültetve és a tokajival egy szinten mért nedű termett rajta. Estére elcsendesült az amúgy harsány ház, de borászunk elméjében a délutáni megbeszélés részletei kavarogtak. Álmot látott, borász álmot…

Álmában az Avas hegy tetején borászat állt, nem is akármilyen. Csillogó, körpanorámás, melyet olyan terasz vesz körül, melynek üvege egymásba tolható nyáron nyitott, télen zárt. Innen ellátni egészen Tokajig tiszta időben, de lehet gyönyörködni a körös-körül növő szőlőben, mely csupa ősi fajta mik egykoron a Szent György hegyen és Miskolcon termett. Purcsin, Góhér, Sárfehér, Furmint egy kivétel volt csupán a Syrah, mely régi vágya volt a borásznak. Volt traktora a hegybe vájt garázsban, nem is egy, amit a Tesla fejlesztett neki, önvezetőset, ami szinte suhan a tőkék közt és hát persze drónja is, mert jól jön az néha a permetezéshez, főleg az időjárás előrejelzéshez. Igyekezett kerülni a talajtömörödöttséget és csak csínyán bánt a növényvédelemmel, mert mindig is az organikus növénytermesztésben és borászatban hitt. Sőt mióta az Avas hegy tetejét rója, a biodinamika elveit igyekszik követni. Vizslatja a naptárat, fajta gazdag takarónövényzet fedi a sorközöket, gyógynövény kert van a szőlő mellett a preparátumok készítéséhez.

A hegy nem sírt az új pince miatt, megszokta már, az évszázadok alatt, több mint 900 pincét vájtak belé a nemes borok érlelése, tárolása végett. De furcsa pince volt ez, nem is pince inkább egy körcsarnok. Tiszta és világos, alja sárga műgyanta, mint a héjon erjesztett narancsbor mustjának színe. A borász nem szerette a penészt, ellenben tudta, hogy leginkább sík felületek kellenek a dolgok mozgatásához. Volt betonkáci, amfora, hordó, sőt tartály is-szeretett ugyanis kísérletezni a gazdánk. Minden tároló a maga, megfelelően temperált helyiségében állt. A „pince” 3 szintes, gravitációs elven működött, hitt a gazda a természetben és a természetességben.
Mindent igyekezett önfenntartóvá terveztetni, mondhatni passzív gazdaságot létrehozni. Amihez áram kellett nap erejét használni, a vízből is a legkevesebbet pazarolni. Szerencsés hely ez a vidék karsztvíz sőt néhol még termál is folyik. Nagyon komoly technológiát álmodott, no nem a borok készítéséhez, mert abban azt az ősi elvet vallotta, hogy a bor a tőkén születik, igazából nem szabad beavatkozni, de azt jókor. No de akkor mire is volt a technológia, ha nem a különleges technológiát alkalmazó tartályokról, szűrőkről, szivattyúkról szólt a 21. századi borászat. Egy valamihez ragaszkodott egy komoly laborhoz, mert a natúr boroknál is pontosan kell tudni az analitikát. Hanem ha már csúcstechnológia, akkor azt az „a természet javára” akarta fordítani. Zero waste borászat ez volt az álma.
Hirtelen megriadt… Semmi gond csak a legkisebb fiacskája fúrta oda szőke buksiját, megszakítva ezzel a borász álmát. Hol is tartottam, hol is tartottam próbál visszaszunnyadni….

Hulladékmentes… Persze a szőlő minden részét hasznosítani szinte alapvető dolog, verjus, szőlőmagolaj, szőlőmagliszt, ecet, pálinka, kozmetikum… Na de a csomagolás az kemény dió gondolta. A kartonokat már évek óta visszahozatta a szállítóval a legfőbb partnereitől, és annyiszor használta, ameddig csak bírták. A palackra szeretett volna megoldást. Tudta, hogy vízre és hőre van szükség. A hőt a napelemek segítségével kapta, a vizet visszaforgatta. Komoly víztisztító rendszer kellett, hogy rendelkezésére álljon. A palackzáráson hulladékmentességén még dolgoztak.

Bár a technológiával mindent meg lehet oldani, már távoli földrészeken bogyókat analizáló robotok szüretelnek, egy valamit nem szeretett volna kiiktatni, az embert. Mert lehet analitikailag tökéletes bort alkotni, a „szívét” csak az ember tudja belerakni. Valódi arcot és stílust csak az ember tud kölcsönözni a bornak. Így mindent megtett azért, hogy borászata egy regionális tudásközpontnak adhasson otthont. Küldetésévé vált, hogy léte palackba zárt esszenciáját megoszthassa másokkal, sokakkal…
Álmosan dörzsöli a szemét, mintha valaki sírna…a legkisebb gyermek megéhezett, már mellette szuszog nagyokat nyelve. Rápillant órájára, kelni kell, mert a családban nem csak a bor, hanem a reggeli kakaó is az ő reszortja. Mielőtt kikelne az ágyból megakad szeme, egy az éjjeliszekrényen felejtett papírfecnin, mi az előző nap kitöltött lottószámokat rejti.
Talán most az egyszer rá kellene nézni a nyerőszámokra-gondolja – hátha valóra válhat a borász álma.