„Sándor Zsolt vagyok, borász, borszakértő és lokálpatrióta. Az utóbbi végett választottam a Bükki borvidéket és nem a körülöttünk lévő ismerteket. Hiszek a borvidék újbóli feltámasztásában, mert régen – mint oly sok minden- ez is működött!” – írja a saját pincészete bemutatkozó szövegében magáról a fiatal bükki borász, Sándor Zsolt, aki egyben a Szövetség a Bükki Borvidékért alapító tagja is. Vele beszélgettem ezúttal.
A Bükki borvidék 1970 óta önálló, viszont a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya itt régre nyúlik vissza. Minek köszönhető, hogy hosszú időn keresztül Csipkerózsika-álmát aludta a borvidék?
Nagyon röviden és tömören összegezve: történelmileg így alakult ki. A kegyelemdöfést, amely tulajdonképpen az aranykor végét jelentette, és amelyből tulajdonképpen sohasem sikerült felállni úgy hívják, filoxéra. Ez kipusztította a területek nagy hányadát egy olyan időszakban, amikor a helyzet egyébként is problémás volt. Ezek után volt még több gyengítő tényező, az iparosodás, a KGST piacnak megfelelés, a „bikavér projekt”, és ezek mind folyamatosan távolabb tolták a lehetőségét az újrakezdésnek. Míg egyszer csak elérkezettnek láttuk az időt…
Ahogyan te is említed pincészeted honlapján, közel ezer pince emlékeztet minket arra az Avason, hogy egykoron itt komolyan gondolkodtak a borról. Ez a tény nem elegendő ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek, hogy milyen komoly potenciál van a borok készítésében?
A miértekre nem kerestem eddig választ. Elég volt elolvasnom, hogy pl. Bél Mátyás hogyan vélekedett a miskolci borról. Vagy, hogy az ún. aranykorban – valamikor a XIX. század elején – milyen minőségű és mennyiségű borral rendelkezett a város, s hogy ez fizetőeszközként szolgált. Vagy, hogy a legnagyobb borkereskedő, a görög származású Pataki György (Pattakosz) milyen kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett és hogy akkoriban hihetetlen mennyiséget, 2.000 hl bort szállítottak szerte a környező országokba. Persze, ez a múlt, azonban azt is látni kell, hogy hiába van akarat, ha lehetőségek nincsenek, akkor előrejutás sincs.
A borvidéken a szőlőtulajdonosok többsége ma is a gyümölcsöt értékesíti, kevesen látnak fantáziát a borkészítésben…
A KGST-időszakban a magántulajdonú borászatok eltűntek, csak a családi borkészítés maradt fenn. Szőlőt termeszteni azonban kis területen bárki tudott, hiszen a termést a nagy állami feldolgozók átvették. Nem csak nálunk, hanem más borvidékeken is hasonló a helyzet. Itt azonban ma is szinte mindenki gyümölcsöt értékesít. Kevés a borász, még kevesebb az, aki olyan borokat készít, ami a borvidéket is építi. A rendszerváltás utáni első generáció már a 2000-es évekre eljutott a mai szintre a folyó borok kapcsán. De onnan nem léptek tovább, az okokról ők tudnának beszélni.
Értem én a többi borvidékkel a párhuzamot, de nálatok az jellemző, hogy csak egy maroknyi borász gondolkodik komolyan a borok készítésében… Hogyan változhatna ez?
A mindenkori hegyközségi és borvidéki vezetés felelőssége vitathatatlan. Máig nem történt sem rendszer, sem generációváltás. Néhány év alatt felépítettem a saját vállalkozásomat és szerencsére nincsenek gondjaim a borok eladásával. Mégis fontosnak tartom, hogy a hozzám hasonlóan gondolkodókkal egyesítsem az erőmet, hiszen csak közös erővel lehet még jobb eredményeket elérni a borvidéken. Nem mellesleg az érdekeinket is sokkal jobban tudjuk érvényesíteni közös erővel. Ennek érdekében jött létre a közelmúltban a Szövetség a Bükki Borvidékért. Szokták mondani: egységben az erő, és mi is ezt valljuk a Bükki borvidéken. Szerencsére jó példákból már van pár Magyarországon: ott van a Magna Mátra, a Csopaki Kódex, a Balatoni Kör vagy a Szekszárdi Borvidék példája.
Mi volt az a pont, amikor rájöttetek, hogy itt az ideje az összefogásnak?
Nehéz ezt meghatározni, ez inkább egy folyamat volt. Amikor 2013-ban az első évjáratommal bekerültem a borkereskedésekbe és éttermekbe, szinte alig akadt olyan bor a Bükkből, amit jó szívvel tudtam volna ajánlani. Viszont bármilyen terveket is szőttünk, akkoriban nem állt senki mögénk. Kellett egy új generáció, kellettek az egyéni sikerek és idővel egyre több olyan bükki borászt ismertünk meg, aki hozzánk hasonlóan gondolkodnak a borvidék jövőjéről, de főként kellett Hajdu Roland, aki kezébe vette az összefogást, hogy megalkothassuk a Szövetséget a Bükki Borvidékért. Ma már 17 taggal büszkélkedhetünk. A Terroir Bükk – ami a saját minőségvédelmi rendszerünk csúcsa – kritériuma pedig az ország egyik legkeményebb irányvonalához tartozik, példákat a Csopaki Kódexből és a Magna Mátrából merítettünk. Ami a követelményeket illeti, én már a kezdetektől bioművelést folytatok, hiszen számomra alap, hogy a családomnak és a környezetemnek nem szeretnék vegyszerekkel ártani.
Múlt évben még csak 14-en voltatok…
Szerencsére azóta egyre többen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Úgy tűnik, hogy ez egy komoly olvasztótégely lesz. Egyelőre csak páran vagyunk, akik NEBIH engedéllyel rendelkező bort készítünk, a többiek csak most kezdik kibontogatni a szárnyaikat: van, akinek szőlője van, de még nincs pincéje, másnak pedig van pincéje, de még nincs szőlője, stb. A Szövetség ma még tágabb értelemben egyesíti a borvidékért tenni akarókat, nem kizárólag gyakorló borászokból áll.
Mit gondol a hegyközség vezetősége, van nézeteltérés köztetek?
A hegyközség és a jelenlegi vezetés – mivel 30 éve szőlőtermesztőkből kerül ki – alapvetően nem borban gondolkodik. Lehet, hogy ez egyfajta öröklött dolog és nehéz ebből kitörni. A jelenlegi koncepciójuk szőlőt termelni és ezt eladni. Ezzel azonban nem lehet borvidéket építeni. Ugyanakkor a borvidékünk – ugye milyen érdekes: borvidéknek és nem szőlővidéknek hívják – szerkezetileg elmaradott, így szőlőtermesztésben sem az Alfölddel sem más uniós társainkkal, például az olaszokkal szemben nem versenyképes. A Szövetség szerint egy borvidék azért termel szőlőt, hogy abból bor készüljön, méghozzá helyben és jó minőségben.
Milyen nehézségekbe ütköztetek az elején?
A nehézségek elsősorban a fejben voltak. A TSZ-időszakban a környék önbecsülése leromlott, kellett néhány úttörő, aki megmutatta, hogy lehet és érdemes jó bort készíteni a Bükkben. A világ gyorsan változik, így minden borvidék keresi az útját, és vannak olyan helyek, amelyek nem szeretnék azt az utat folytatni, amit mások kitaláltak a múltban számára. Az előnyünk, hogy mi tiszta lappal indultunk. Ez azt is jelenti, hogy a hátrányunk az erősségünk is egyben. Mivel teljesen új alapoktól kezdjük felépíteni a borvidéket, másokhoz képest az az előnyünk, hogy látjuk azt a piaci szegmenst, ahová érdemes betörni.
Miért éppen a Zenit?
A legismertebb borvidékeknek már van választott szőlőfajtája. Jelenleg nálunk a leányka a vezető szőlőfajta, de mi ezzel nem szerettünk volna foglalkozni, húzófajtaként nem látjuk benne az érdemi lehetőséget. Az olaszrizlinget már más borvidék zászlajára tűzte, ezért úgy gondoltuk, hogy nem lenne célszerű erre alapozni a borvidék jövőjét. A chardonnay pedig nem magyar szőlőfajta. Így került előtérbe a zenit.
Szerinted rendelkezik-e ez a szőlőfajta olyan potenciállal, hogy a borvidék erre építse az arculatát?
Ha Borbély Rolandot kérdeznéd, akkor ő határozattan azt mondaná, hogy igen. Nekem még kevés tapasztalatom van a szőlőfajtával. Ismersz, én megszállottan hiszek a cserszegiben, ezt is tettem fel a piramis tetejére, de hajlok egy közös fehérboros nevezőre. Mindenesetre a Szövetség a Bükki Borvidékért a zászlajára tűzte a zenitet és hisz benne. Viszont ha minden a tervek szerint alakul, akkor nekünk is lesz egy borvidéki borunk – nevezzük Bükk Bornak -, ami egy házasítás lesz. Hogy milyen szőlőfajtákból? – erről majd bővebben a jövőben, de annyit elárulhatok, hogy zenit is lesz benne.
Jelenleg a borvidéken a dűlők nem kerültek be a termékleírásba. Változhat-e ez a jövőben?
Igen, tervben van, hogy bekerüljön, sajnos ezzel még nem volt elég időnk foglalkozni. Szeretném hozzátenni, hogy az, amit mi elértünk közel 5 hónap alatt a Szövetségen belül, az a maga nemében példátlan. Mindennek eljön a maga ideje. Jelenleg a termékleírás, és az ehhez tartozó egyéb dolgok vannak előtérben.
Milyen források állnak rendelkezésre a szövetség számára?
Ha az anyagi támogatásra gondolsz, sajnos nem rendelkezünk ilyennel. Jelenleg önerőből valósítunk meg mindent, de nyilván szeretnénk pártolókat szerezni. Ha pedig idővel kiírnak pályázatokat, akkor mi is szeretnénk ezeken indulni.
A pincészeted honlapján bemutatkozó szövegként megragadta a figyelmemet egy szó: lokálpatrióta. Mi jelent Sándor Zsolt számára ez a szó?
Miskolci vagyok. Műveltem szőlőt és készítettem bort a környező borvidékeken, mégis ezt választottam, ahol születtem, mert hiszek benne és hiszek a Bükki borvidékben. Utána olvastam, szerencsére volt, aki összegyűjtötte, megírta – örök hála Dobrossy Istvánnak – s megdöbbentem Miskolc milyen komoly bortermelő múlttal rendelkezik, amiről még Bél Mátyás is elismerőleg nyilatkozott. A minőségi bortermelés a XVII-XVIII. században pl. a Furmint, Hárslevelű, Sárfehér, Gohér, Bátai, Fejér szőlőkről szólt. Ezekből a helyi fajtákból szeretnék visszatelepíteni. Ha nem lenne tele betonnal, és tehetném, az Avast is visszatelepítenem szőlővel.
Ha nem a saját boraidat, akkor kinek a borait fogyasztod szívesen Magyarországon?
Elsősorban azokét, akik hasonlóképpen gondolkodnak, cselekednek, mint én. Értsd törekszenek a természetességre mind a szőlőben, mind a pincében. Sokféle borstílust szeretek és a fajták kapcsán is nagyon szerteágazó az érdeklődési köröm. Az őshonos, helyi fajták is nagyon érdekelnek pl. sárfehér, de nagyon tetszett Szentesi Józsinál kóstolt tihanyi kék és kadarka is. Egy nagy kedvenc pedig, amit mindenképpen szeretnék telepíteni az a purcsin. Visszatérve a kérdésre, sajnos Magyarországon még nem igazán érvényesül az „egészséges” bor. A fogyasztók még nem elég tudatosak. Lehet, ez még sokáig így is marad, legalábbis addig, míg a kénen kívül más adalékanyagot nem kötelező feltüntetni a boros címkén.
Mit gondolsz a kézműves borról?
Ez is olyan elcsépelt szó lett, mint ahogy sok minden más, amit marketingként használnak. Lehet az öko is beleesik majd ebbe a csapdába? Az viszont örvendetes, hogy egyre többen állnak át. Véleményem szerint a kézművesség egy személyes vállalás. Nem a hektár mennyisége határozza meg azt, hogy valaki kézműves vagy sem, sokkal inkább a szemlélet és a kivitelezés. Az ahogy a metszéstől kezdve egészen a palackozásig, milyen technológiai rendszeren megy keresztül a borkészítés. Bár nehéz meghatározni szavakban a kézművességet, én úgy gondolom, hogy az ember ujjlenyomata a munka első pontjától az utolsóig rajta van a borokon. Az pedig kifejezetten jó, ha mindeközben figyeli és óvja a természetet és a környezetét.
Rengeteg idődet elveszi a borászkodás, hogyan áll ehhez a család?
Nincs okom panaszra. Például 2017-ben jött ki az első közös borunk a nagyobbik fiammal, Bencével, aki most lett 5 éves. Imádja a közös munkát, a szüretet, a Természetet, és minden egyéb mást is, ami a borkészítéssel és a szőlőtermesztéssel jár. A Turánt együtt dolgoztuk fel és készítettük el. Ha nem borász le belőle, akkor én megeszem a kalapom!
Miként látod a pincészetedet 10 év múlva?
Miskolcon gépesítés szempontjából én vagyok a legrosszabb helyzetben, nincs traktorom, permetezőm, stb. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjak szőlőt művelni, és meg tudjak neki mindent adni ahhoz, hogy tökéletes gyümölcsöt teremjen, szükségem van gépekre, mert a borvidék szolgáltatókkal is csehül áll. A kiszolgáltatottságot pedig egyre kevésbé engedhetem meg magamnak. Remélhetőleg a Szövetség is be tudja tölteni borvidék formáló szerepét. Ha mindez megvalósul, hiszem, hogy olyan távlatok nyílnak meg előttünk, mely generációkra biztosítja a pincészet és a bükki bor jövőjét.
Köszönöm az interjút Németi Sándornak. 🙂
A teljes interjú itt olvasható: https://wineartculture.hu/sandor-zsolt-hiszek-a-bukki-borvidekben/